Zenekari hírek

Delain: jövőre tervezik az új albumot

2017.10.29. 17:40, Amy

A holland csapat 2018 javarészét stúdióban fogja majd tölteni, mert készülnek a 2016-os Moonbathers lemez folytatását felvenni. Elmondásukból mindentől távol lesznek, annyira a lemezkészítésre fognak koncentrálni. Martijn Westerholt elárulta azt is, hogy a soron következő album lesz az, ahol Merel Bechtold is bele lesz vonva az album készítésébe. 

A csapatnak 2017 elég mozgalmas év volt: 10 éves lett a Lucidity, turnéztak Európában és Észak-Amerikában, megjárátk a világ nagy fesztiváljait, és megjelent az első koncert DVD-jük is.

Az A Decade of Delain: Live at Paradiso-t még 2016. december 10-én vettek fel Amszterdam legendás koncerthelyszínén, a Paradiso-ban, a buli amúgy is teltházas volt. Olyan nagy nevek szerepeltek vendégként, mint Alissa White-Gluz, Live Kristine, Burton C. Bell, és még sokan mások.

A csapat nemrég startolt a Danse Macabre turnéval, ahol nem kisebb egyén csatlakozott hozzájuk, mint a Nightwish-ből is ismert Marco Hietala. A Serenity és a Cellar Darling kíséri őket. Még az évben Dél-Amerikában zajlik a turné, a teljes Észak-Amerikai turnéra már a Kamelot és a Battle Beast kíséri őket 2018 tavaszán.

Címkék: Delain

Eluveitie: új klippel érkeztek

2017.10.27. 21:53, Amy

A Rebirth dalhoz készült videót alább megtekinthetitek, amit alább tekinthetünk a zenekar újjászületésének is. Az új lemezzel már készülnek, ami nem akusztikus lesz, hanem hasonló, mint amit megszoktunk a svájci csapattól.

Címkék: Eluveitie Videos

Five Finger Death Punch: best of infók + egy új dal

2017.10.27. 21:39, Amy

Valami jó hír is van a Five Finger Death Punch háza tájáról. December 1-én jelenik meg Decade of Destruction címen, és a nagy számok mellett két új dalt is hallhatunk, az egyiket alább már hallhatjuk is.

A csapat már befejezte a 7. albumának stúdiómunkáit, ami előreláthatóan 2018. tavaszán jelenhet meg a Prospect Park jóvoltából az USA-ban, és az Eleven Seven Music jóvoltából mindenhol máshol. A lemez majd a 2015-ös Got Your Six utódja lesz, amin rajta van 2016 legsikeresebb dala, a Wash It All Away.

A Decade of Destruction számlista

01. Trouble (új dal)
02. Gone Away (új dal)
03. Lift Me Up
04. Wash It All Away
05. Bad Company
06. Under and Over It
07. Wrong Side of Heaven
08. House of the Rising Sun
09. I Apologize
10. The Bleeding
11. Jekyll and Hyde
12. Remember Everything
13. Coming Down
14. My Nemesis
15. Battle Born
16. Far From Home

A lemez egyébként már régóta készen van, nagyjából egy éve, csak volt egy kisebb balhé a kiadóval, emiatt is csúszik.
Szerencsére azóta Ivan Moody is megerősödött, így újra tudja folytatni a tavalyi szünete után a tagságot. Jelenleg készítik a turnét, ami még hátra van az évből, velük fog tartani az In Flames és az Of Mice & Men.

Dark Sarah: új videó és albumelőzetes érkezett

2017.10.26. 15:29, Amy

Végre megérkezett az első új klip a Dark Sarah soron következő albumához. Jó hír, hogy akik eddig is JP miatt figyeltek fel a csapatra, itt is jelentős szerepe van.

Pluszban, a jövőre érkező album, The Golden Moth ízelítőjét is alább láthatjátok. A videó leírásában az szerepelt, hogy ez lesz a trilógia befejező része, de semmi okunk az aggodalomra, ez csak egy fejezet lezárása lesz.

Moonspell: új dal érkezett

2017.10.24. 23:41, Amy

Egyre jobban várom ezt a lemezt, mégha nem is fogok sokat érteni belőle! :D Nekem eddig ez a kedvencem.

Címkék: Moonspell Videos
 
Üdvözlet
Főoldalra Galéria
Fordítások Vendégkönyv

Egyelőre az oldal főnixként ébred hamvaiból, így mindenkitől türelmet kérünk.

Metal legyen veletek \m/

 
Címkék

Sok zenekarral foglalkozunk, így nem is tesszük ki ide mindegyik címkéjét (hosszú is lenne!), így csak a leggyakrabban használt címkéinket találhatjátok meg itt. Így garantáltan mindenki megkapja azt, amit keres ;)

 
Várólista

Machine Head: Catharsis
2018.01.26.

Visions of Atlantis: The Deep & The Dark
2018.02.16.

Crematory: Oblivion
2018.04.13.

Tőlük is várunk új kiadványokat, ámde nincsenek pontos infók (dátum, albumcím, megjelenés):

  • Starkill (2018 eleje)
  • Kamelot (2018 április)
  • Delain (2018)
  • Dark Sarah: The Golden Moth (2018)
  • My Dying Bride (2018)
  • Five Finger Death Punch (2018 tavasza)
  • Powerwolf (2018 eleje)
  • Amon Amarth (2018)
  • Amorphis (2018)
  • Children of Bodom (2018 vége)
  • Within Temptation (2018)
  • The 69 Eyes (2018)
  • Korpiklaani (2018)
  • Primal Fear: Apocalypse (2018)
 
Hazai koncertek

Ki? Cradle of Filth, Moonspell
Mikor? 2018.01.21.
Hol? A38, Budapest

Ki? Beast in Black, Rhapsody
Mikor? 2018.03.08.
Hol? Barba Negra Music Club, Budapest

Ki? Therion
Mikor? 2018.03.13.
Hol? Barba Negra Music Club, Budapest

Ki? Insomnium
Mikor? 2018.03.20.
Hol? Dürer Kert, Budapest

Ki? Satyricon
Mikor? 2018.03.20.
Hol? Dürer Kert, Budapest

Ki? Machine Head
Mikor? 2018.04.20.
Hol? Barba Negra Music Club, Budapest

Ki? Moonsorrow
Mikor? 2018.04.24.
Hol? Barba Negra Music Club, Budapest

Ki? Ensiferum
Mikor? 2018.05.08.
Hol? Barba Negra Track, Budapest

Ki? Powerwolf, Orden Ogan, Infected Rain, Iced Earth, Alestorm
Mikor? 2018.07.
Hol? Rockmaraton, Dunaújváros

Ki? Nightwish
Mikor? 2018.11.20.
Hol? Aréna, Budapest

Ki? Within Temptation
Mikor? 2018.12.12.
Hol? Tüskecsarnok, Budapest

 
Oldalinfók
2014.05.16. Indulás
2007.10.08. Eredeti nyitás
2. Design száma
Amy, Viki Szerkesztők
metal/rock zenekarok Téma
G-Portál Tárhely
Opera, Google Chrome Böngésző
Forráslista
Köszönet
Adminterület Be/ki
 
Iratkozz fel hírlevelünkre!
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 

Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!